Tájékoztató a klubról!
Édesapám Dr. Regele Károly 1971-ben hívta életre a szenior úszóversenyeket Magyarországon. Már életében kiderült, hogy jó kezdeményezésnek bizonyult ötlete, hiszen évről évre egyre több versenyző állt rajtköre augusztus utolsó hétvégéjén. 1996-ban halála után a hagyományok folytatására és emlékére alakult meg a Dr. Regele károly Szenior úszóklub Békés megyében. A Békéscsabai klub megalakulása után a gyulai úszni vágyókat tömörítette. Azóta országunkba számos szenior úszóklub alakult, rendez versenyeket. Most már ott tartunk, hogy minden hónapban van valahol verseny. Klubunk 1998 óta közhasznú egyesületként működik.
Az alapító tagok, akik nagy része még mindig klubunk aktív tagja. Taglétszámunk 51 fő.
Az Országos Szenior Úszóbajnokságot azóta folyamatosan megrendezzük és a résztvevők száma mára eléri 450-500 főt a hazai és külföldi versenyzőkből és családtagjaiból. A családi váltókban együtt versenyezhet a nagyszülő, szülő és unoka is. Az egynapos versenyből mára három napos rendezvény lett és nem dicsekvésként mondom, de az egyik legjobban szervezett lebonyolított verseny beleértve a külföldieket is. A legnagyobb érdeklődést a”pille párbaj” versenyszám amely, nyolc pár (egy női és egy férfi versenyző) küzdelme kieséses rendszerbe az első helyért, mindig a futam utolsó esik ki. Mindig nagy sikere van és jó hangulatú a második napi esti vacsorának, ahol fehér asztal mellett is kicserélhetjük tapasztalatainkat.
Rendszeresen részt vettünk a hazai és külföldi versenyeken (EB, VB).
Működésünk anyagi alapjait jórészt pályázatokból fedezzük, de sajnos egyre csökkennek a lehetőségek és főleg az elnyerhető összegek lesznek kisebbek.
Hogyan működik a HuPont.hu?
A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!
Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
Saját Honlap Ingyen
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
blablahblahblah.hupont.hu
2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
serverorbit.hupont.hu
► There’s a special kind of excitement that comes from a well-timed jump in a rhythm-like game. Your character moves forward, the level pulls you along, and then—right when you think you’ve got it—everything snaps into place. For many players, that mom
geometrydash-pc.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
barnusszive.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
writerpolice.hupont.hu
6. Welcome to the official website of the |HEAD| clan
► The |HEAD| clan was founded in 2015 by HEADSHOTMAN with the goal of bringing skilled and friendly players together. Over the years, the clan has welcomed many members and taken part in countless battles. The clan was previously known as |D4RK|
headclan.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
scaryteachergame.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
nicoparker.hupont.hu
9. Balogh Endre Spirituális tanácsadó
► Tértisztítás, Radiesztézia, paranormális jelenségek megoldása
baloghendre.hupont.hu
10. Szélvédő javítás szegeden +36/70-6255-655
► Szélvédő javítás 0 Ft-tól a Napfény Parkban és környezetében hétvégén is segítek , ha öszinte segítséget és tanácsot szeretnél az 0ft , 17 év tapasztalat
szelvedojavito-szeged.hupont.hu
11. 5 letter words
► One thing players enjoy about 5 letter words is the balance between simplicity and powerful search functionality. The interface remains easy to navigate while still offering enough flexibility to handle advanced vocabulary challenges efficiently.
letterwords.hupont.hu
12. Tátos Kulpa AKA Lóember gondolati
► Tátos Kulpa egy XXI. századi magyar filozófus. Élete soránt rengeteg világrengető ötlete támadt, amelyeket én ezen weboldalon szeretnék megosztani veletek. Kulpa rengeteg dologgal foglalkozott a filozófián kívül, ezek egyike a pszichológia is.
napikulpa.hupont.hu
13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
drillanthology.hupont.hu
14. Szélvédő javítás Szegeden 70 625 5655
► Szélvédőjavító Szegeden nemcsak a szegedieknek, állapotfelmérés esetleg csere ,lámpa polírozás + uv elleni bevonat
kavicsosszelvedo.hupont.hu
15. RicoTex Használtruha Nagyker
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ricotex.hupont.hu
16. ⚠️ KIZÁRÓLAG SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS! SZÉLVÉDŐ CSERÉVEL NEM FOGLALKOZUNK!
► Kőfelverődés érte az autóját? Ne várjon, míg tovább reped! A szélvédő javítás Hódmezővásárhely városában gyorsan, szakszerűen és garanciával elérhető az Ön számára, hogy biztonságosan folytathassa útját. Tárcsázza a +36 30 238 17 97 telefonszámot
szelvedohodmezovasarhely.hupont.hu
17. fnaf 2
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
judgeskeg.hupont.hu
18. Szélvédő javítás Makó - Mobil szélvédő javítás Szeged | +3630-238-17-97
► Ne várja meg, míg elreped! Profi szélvédő javítás Makó területén 17500 Ft-tól. Mobil szélvédő javítás Szeged és környékén is. Hívjon most: +3630/238-17-97!
szelvedojavitasmako.hupont.hu
19. Reliving the Classic: A Journey into the World of Snake Game
► SNAKE GAME
pinniped.hupont.hu
20. Heardle Online
► Heardle turns music into a puzzle—guess the song from quick audio snippets before your six chances run out.
heardleonline.hupont.hu
21. Prestige Golden Grove Apartments
► The popular sky-view residential complex Prestige Golden Grove, located off Tellapur-Kollur Exit 2 in Hyderabad's quickly growing Velimela corridor, is owned by the Prestige Group.
prestigeegoldengrove.hupont.hu